CISZTA
Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy posztolgatós fajta, aki nem ismer az meg ezért, mert nem olvas tőlem
semmit.
Szóval több, mint fél éve találkoztam testközelből a Dōterra olajaival.
Jómagam elég szkeptikus vagyok a természetes gyógymódok, no de a gyógyszeres kezeléssel
kapcsolatban is.
Csak akkor, és csak addig vagyok hajlandó bármit beszedni, magamra kenni, meginni, amíg ég a ház. Ha
már csak a füstje van nem számít.
No de eljött az én életemben is az a pillanat, amikor már nagyon fájt. Mi is? Hát magam se tudtam, csak egy
erős gyanúm volt, hogy cisztám van.
Korábbi tapasztalataimból kifolyólag úgy éreztem jobb, ha minél előbb elmegyek a nőgyógyászhoz, aki
úgyse fog semmit tenni, de legalább dokumentálja, hogy az van amire gondolok.
Így is tettem. És láss csodát, ott volt egy 4 és fél cm átmérőjű nem is akármilyen, hanem egy kétüregű ciszta!
Még ultrahangos fotót is kaptam róla. Csak azért nem csatolom, mert a végén még elterjed a pletyka, hogy
úton van a 3. gyerek.
Doktorúr terápiája….várjunk egy hónapot és nézzük meg mi történik. Hát erre én is kíváncsi voltam.
Gyors telefonos segítséget kértem Anikó Boruzsné Mile személyében és elkezdtem a terápiát.
Most az egyszer elhatároztam, nincs mese, nincs hiszti. Egy hónapig kitartok, tovább egy perccel sem.
Boszorkánykonyha beindult.
Terápia Ani módra:
Belsőleg: Napi 2 x ( 2csep Copaiba + 2 csepp DDR Prime kapszulába)
Petefészek környékére külsőleg napi 2x Clary Calm és egy keverék ( Rózsabors + Grapefruit + Tömjén)
Ez utóbbit én egyenlő arányban egy golyós üvegbe tettem. Persze olyan erős, hogy 2 hét múlva kiesett a
műanyag tokból a golyó.
Éssss…..mit gondoltok? Egy hónap múlva újra ultrahangon voltam. Kérdezte a doki, hogy miért is vagyok
ott? Mondom neki, hogy ciszta miatt jöttem kontrollra.
Azt mondja akkor nézzük. Láss csodát. A cisztának hűlt helye!
Köszönöm Doterra! Köszönöm Anikó Boruzsné Mile!
Kovács Veronika
Mutass többet
A teljes tartalom megtekintéséhez jelentkezz be, vagy regisztrálj oldalunkra.
RegisztrálokON GUARD
Amikor 3 évnyi szülési szabadság után, legyengült immunrendszerrel (hiába szedsz vitaminokat és
táplálkozol változatosan, hidd el… nem elég… ) bekerülsz egy kisgyermekes közösségbe, ahol minimum 20
helyről kapod az “ívet”… hozzá teszem ezzel semmi gond, az élet velejárója.
Októberben még büszke vagy magadra és határozottan megveregeted a válladat, hogy ez az… Ügyes
vagy… 2 hónapot túléltél nyűg nélkül!!!
MAJD… beköszönt a november…
És természetesen mikor, ha nem hétvégén beüt a dögvész… De nem tudsz betegszabira menni, mert nem
megoldható a helyettesítés… Lenyomsz full taknyosan egy hetet és péntek délután sírva rohansz a
háziorvoshoz, adjon valamit mert “minnyámeghalsz”… Na…. még akkor sem jut eszedbe, hogy ezer+1 éves
ismeretségű bartánőd, aki anno még a fogsorodra is pályázott (ez egy külön sztori, erről majd kicsit később),
sőt… igazából együtt nőttetek majdnem önállóvá…. elmondása szerint csoda olajokkal foglakozik…
Nade mindennek eljön az ideje, ahogy mondani szokás! Vagy a kényszer nagy úr… esetleg ha nincs ló, jó a
szamár is alapon….
De legkésőbb akkor, amikor már hetek óta nincs hangod és a hallásod is rámehet a szövődményre…. Na
akkor 2 lázcsillapító között, a harmadik fajta hatástalan antibiotikum után ráírsz végre…
Leírod neki bánatodat és pikk-pakk sürgősségi ellátást (főleg a mostanit) megszégyenítve a kezedbe nyom 3
valamit… Amiről te azt sem tudod eszik-e vagy isszák… esetleg kenik… De a pontos utasításokat betartva
maximális bizalommal barátnéd felé elkezdet használni… és addig extramega szketikus mivoltod egyszer
csak megtér…
Bevésődött a memóriám legszilárdabb fiókjába az a tapasztalat, amit álmomban nem mertem volna remélni.
Szóval megkaptam Anikótól a kevert olajokat… első volt a torkomat és a fülem körüli részt bekenni az erre
való kencével, ami On Guard volt. Mivel ugye lételemem a beszéd és már hetek óta nem hallottam csodás
hangomat, muszaj volt sürgősen elkezdeni a kezelést. Konkrétan 15 percre volt szükség, hogy bár rekedt,
de legalább hang jött ki a torkomon.
Kaptam egy mézes keveréket is, ebben szinten volt On Guard+ a többi titkos hozzávaló (teafa, levendula
biztosan) ezt 4 óránként kanalazgattam. Láz elmúlt, és szépen lassan elkezdett a szervezetem gyógyulni.
Mivel nagyon nagy volt a gyulladás (mindkét fülemre ideiglenesen megsüketültem), ezért 10 nap kellett
hozzá, hogy emberi állapotba kerüljek, de sikerült az ami mással nem…
Hidd el, az olajok csodák… de úgyis csak akkor fogod elhinni, ha te is része vagy ennek a csodának…
Szóval légy merész és adj egy esélyt, hogy az életed könnyebb legyen…
Nálam mire vált még be az On Guard: fogfájásra, hígitva szájviz ként és tenyleg, barmilyen náthás időszak
van kenjuk mindehova IS…
Jenei Alíz
TEAFA
2 évvel ezelőtt húsvétra, mikor máskor, ha nem ünnepnapra… elkapott a hasmenős-hányós ihajcsuhaj…
Hogy csak balfal vagyok vagy kislányom hozta haza az oviból, na ezt már sosem tudjuk meg… Szintén
segítséget kértem, mert nagyon nem voltam komfort zónámban.
Anikó a teafa olajat ajánlotta hirtelen, amiből sikerült kunyiznom egyik szinten gyermekkori ismérőstől.
Adri akkor mág egy utcával fentemm lakott tölünk és volt olyan kedves, hogy hozott nekem pár cseppet, amit
kapszulába tettünk és belsőleg alkalmaztam.
Konkrétan fél óra volt szükséges ahhoz, hogy a gyomrom és a beleim fortyogása abba maradjon.
Összesen 3 kapszulát (6 csepp teafa olaj) vettem be és rendbe jöttem.
Azóta mindig van itthon teafa olaj és ha bármi van, már készítem is a kapszulát.
Nálam mire vált még be a teafa: sebek kezelése, és megfázásos időszakban is használom felsőleg.
Jenei Alíz
DEEP BLUE
Izületi problémákra ajánlották a Deep Blue-t.
Mivel tizensok evig ülő munkát végeztem, ezért total tropára ment már a nyakam, csípőm, derekam. Szóval
beszereztem ezt a kék csodát…
Na és itt jön a csavar… De azt ugye tudni kell, hogy én alapból fordítva vagyok bekötve, szóval általában ami
másnak szuperül funkcinál az nálam nem. :D
De az is lehet, hogy túl nagy elvárásaim voltak ezzel a krémmel kapcsolatban, mert hallottam olyanról, aki 2x
bekente a fájó izületet és megszűnt minden kinja, baja… Na hát ez nálam egyáltalan nem működött…
Sajnos…
Ellenben… tavaly előtti nyaram iszonyatosan migrénesre sikeredett… Bolygónk rezgéseit annyira felvettem,
hogy másfél hónapig létezni nem tudtam (de ez más sztori).
Ezt a migrénes időszakot sok nyújtással, nyaktornával és a Deep Blue-val sikerült átvészelnem, mert semmi
más nem egyhítette a fejemben a görcsöt.
Náthás, orrdugulós időszakban is ezzel kenem a mellkasomat és az orromat.
Jenei Alíz
ADHD
Az ADHD-m természetesen a jogosítvány megszerzésében sem volt feltétlen előnyömre, de az olajok itt is
megalapozták az agyféltekéim harmonizálását, emelett lementünk elég még karmikus rétegekbe is, ahol
kiderült hogy, a multidimenziós agyam valami űrjárműbe teleportált, na de ne szálljunk ennyire el a földtől…
A lényeg, hogy a gyökércsakrám megszűnt létezni.
Tehát mint sok minden mást, nem elnyomni kell, hanem megtanulni kezelni, és az olajok tökéletesen
tanítanak, mint minket az oktató, az anyósülésről.
A tömjén leföldelt, és lenyugtatott, első sorban ez kellett ahhoz, hogy fókuszálni tudjak.
A szent bazsalikom tökéletesen harmonizálta az agyféltekéim.
A thinker és az intune segített a HELYES fókuszálásban, a balance pedig tompította a megfelelési
kényszerből jövő szorongást.
De az sem maradhat ki, hogy a vizsgám előtt 3 nappal ülten életemben először lovon, és ott nem volt
választásom, elő kellett kapnom mindenféleképpen a vezető férfi energiát, a föld alól is, mert az nem
megbuktatott volna, hanem belémrugott volna, haha.
Nádházi Bence
#tömjén #szentbazsalikom #intune #thinker #balance
SZAGLÁS, COVID
Nekem az első tapasztalatom ami után eldöntöttem,hogy bármi áron de az olajokat fogom használni az ez volt:
Lili, a kisebbik lányunk covidos lett. Nem voltak komoly tünetei viszont elment a szaglása.
Én is beteg voltam és egy napra kórházba is kerültem. Akkor már a családi csomag itt figyelt a komódon de
nem használtuk.
Nem értettem, hogy ezek az olajok, hogy fognak minket meggyógyítani mikor az orvostudomány képteken rá
hiszen csak a tüneteket kezeli.
Szóval vissza térve a kórházra, ott találkoztam egy beteghordóval aki kísérgetett a vizsgálatokra a Klinika
alagsor labirintusában. Szóba elegyedtünk és elmondta, hogy neki már egy éve nincs szaglása és nem
tudnak vele mit csinálni Már volt Budapesten szakrendelésen és azt mondták majd visszajön.
Hadházi Laci szavaival élve, hát ilyen ez a szaglás, hogy csak úgy jön meg megy.
Akkor csak így bólogattam de nem igazán tudtam mit mondani. Viszont alig vártam,hogy haza jöjjek és
kikutassam milyen olajok segíthetnek nekem abban, hogy Lilinek vissza hozzam a szaglását.
Mert, hogy visszahozom abban biztos voltam. 9 évesen nem maradhat így.
És a kutakodás közben megtaláltam egy receptet.
A meghatározott sorrendben kellett illatolni fűszeres, virágos, citrusos és friss friss mentás aromás olajokat.
Mindezt naponta 2x. Reggel és este tenyérből. Én a fahéjat ,levendulát, citromot és a borsmentát
választottam. Azért is mert ebből 3 volt a családi csomagba.
Elkezdtük a kúrát.Viszont sosem mutattam meg mit cseppentek a tenyerébe nehogy csak azért mondja,
hogy érzi mert tudja mi az.
Három napig semmi nem történt. Viszont a házat olyan erőteljes illatok lengték be, hogy nem akartam
elhinni, hogy miért nem érez semmit.
Persze utólag már tisztában vagyok vele, hogy miért.
Jött a negyedik nap estéje és kezdtük a fahéjjal ahogy szoktuk. Azt mondja anya érzek valami furát.
Felkaptam a fejem. Milyen furát kérdeztem? Nem tudom pontosan, talán fahéj. És felvisítottam meg
elkezdtem sírni. Igeeeeeen válaszoltam. Fahéj.
Innentől kezdve nem volt megállás. Az 7. napon már mindet érezte és megnevezte.
Ezt az érzést nem tudom átadni csak annyit kívánok tapasztald meg te is mikor meggyógyítod a gyermeked.
Ui: A tenyérből való illatolásnál mikor égető olajat cseppentesz pl fahéj, ügyelj arra, hogy ne nyomja az
arcához a kezét. Nyáron pedig ugyan ez vonatkozik a citrusokra mert nagyon fényérzékenyítőek.
#szaglásvesztés #covid #illaterápia #fahéj #levendula #citrom #borsmenta
Boruzsné Mile Anikó
2020 október
ZENGEST MÁSNAPOSSÁG
A következő katartikus élmény az olajokkal és a férjemmel történt. Na nem úgy.
A fiúk úgy döntöttek László napoznak egyet mert nálunk annyi László van a családba mint a doterra
olajokban hatóanyag. Tehát tömérdek.
Ezért az élet nagy dolgait vitatva felbontottalk egy liter Jagermeistert. Már akkor is hittek a
gyógynövények erejében.
Amikor az elfogyott, bontottak még egyet.
Az én férjem nem bírja oly nagyon az alkoholt mint a sógorom de ennek ellenére le nem maradt volna tőle
ami a poharak számát illeti. Mikor a végére értek a második üvegnek is, elindultunk haza. 50 km -re.
Már hajdúszoboszlónál nagyon rosszul volt és kihajolt az ablakon. Szenvedett nagyon.
Én meg kicsit meg is ijedtem, hogy vihetem a kórházba. Haza értünk sebesen. Mondtam neki zuhanyozzon
le és hozok neki zengestet kapszulában. Azt mondja nem mert nagyon rosszul van. De én nem tágítottam.
Márpedig lezuhanyzol és addigra hozom a kapszulát. Így is lett de a fél fülem a fürdőszobában volt mert még
mindig be voltam tojva. Közben előkaptam a növényi kapszulát meg a zengest és elkezdtem cseppenteni.
Először két cseppet majd belegondolva a helyzetbe még kettőt vagy hármat. Ki tudja abba a nagy
zűrzavarba.
Mikor kijött a kezébe nyomtam és mondtam neki vegye be. Még ilyet kérdezett, hogy mit csinál ez vele? Na
mondom ne kérdezz hülyeségeket, nem vagy abban a helyzetben.
Bevette lefeküdt. 10 perc mulva, azt mondja jobban van.
Nem akartam elhinni.
Gondoltam is magamban, hogy majd holnap reggel mond ezt.
És képzeld el ezt mondta reggel is. Nem volt másnapos, nem fájt a feje és még a vizet sem kellett neki extra
mennyiségben pótolni. Azóta sem volt ilyen László nap. Pedig szívesen kipróbálnám megint mit tud ilyenkor
a zengest,
#aznaposság #másnaposság #zengest
Boruzsné Mile Anikó
2022 június
ZENGEST, CITROM
Egy szép tavaszi napon úgy gondoltam, hogy ma egészségesen fogok étkezni.
Beugrottam a Spárba és vettem retekcsírát, sajtot, csirkemellsonkát és glutén mentes kenyeret.
Bementem a szalonba dolgozni és megreggeliztem.
Egy doboz csírát megettem mert nagyon ízlett és különben sem olvastam el,hogy mennyiségi korlátozás van
rajta.
Eltelt egy fél óra és iszonyatos hányingerem lett meg nagyon fájt a gyomrom, epém, mindenem azon a
tájékon.
Jött a kolléganőm akit már szintén megfertőztem az olajokkal és kérdezte mi a baj,
Mondom fogalmam sincs de kutyául vagyok. Kérdezte mit ettem?
Elmondtam. Úgy letolt mint a pengős malacot. Hogy gondoltam, hogy ennyi retek csírát ettem? Meg akarom
ölni magam?
Háááát. Hogy, hogy megettem oszt kóc.Finom volt. Na.
Megkértem, hogy hozzon nekem zengestet meg citromot. 3-3 cseppet tettem kapszulába és bekentem a
gyomor tájékát velük. Egy óra múlva már kutya bajom sem volt. Azóta is emlegeti a vendégeknek, hogy Ani
majdnem kinyírta magát az egészséges reggelivel.
#epe #retekcsíra #zengest #citrom
Boruzsné Mile Anikó
2023 május
MONONUCLEOSIS
Elmesélném most neked Lili gyógyulását a mononucleosisból. Szerintem sok anyukának, apukának segítek
ezzel.
Az egész tanév elég döcögős volt ami az immunrendszerét illeti. Sokat volt beteg és szerintem 100 %-ig
nem is jött ki egyikből sem. Tudni kell róla, hogy nagyon nehezen vesz be bármit is és ha nem mondogatom
neki 5 percenként akkor nem is csinálja amit kell.
3 hete viszont komolyra fordult a helyzet mert nagyon belázasodott és hatalmasra duzzadtak a
nyirokcsomói. Nem sokáig kellett gondolkoznom mi lehet a baj mert Rékával végig csináltuk 2x .
Azonnal mononucleozisként kezdtem kezelni pedig az, csak egy speciális sok ezer forintos vérvételből derül
ki, vagy egy még ennél is speciálisabb géppel amit Rácz Ritánál el tudtunk érni és igazolta is a gyanúmat.
Az orvosunk szerint, aki az apósom,nem az.
Bármi lehet ami vírus. Hát oké. Viszont kaptunk egy adag antibiotikumot a vírusra. Miután a mamák felváltva
kérdezték meg, hogy nem akarok e normális gyógyszert adni hát el is kezdtük. Óriási hiba volt.
Előtte már ment napi 2x kapszulában a tömjén,copaiba,onguard,fekete bors. Nyakra copaiba, deep blue,
onguard óránként.
És ami újdonságnak számító SOC terápia, a gerince mentén 9 olajjal minden este.
Na de ugye elkezdtük neki az antibiotikumot ami a 3. napra úgy kicsinálta a gyomrát, hogy egy falat kaja
sem ment le. Ő sírva-kiabálva mondta nekem, hogy minek kell ezt az antibiotikumot szednie. Na én ekkor
egy laza mozdulattal a kukába dobtam (tudom nem szabad kukába dobni de a perem felment)
És ekkor leültettem és azt mondtam neki.
“Ide figyelj Lili. Nagyon komoly és nagyon veszélyes betegség a mononucleosis.
Nem csak a nyirokcsomó de a máj és a lép is megnyagyobbodik. Utóbbit ha ilyenkor sérülés éri vagy
ugrál,fut stb a páciens halálos is lehet. Tehát azt csinálod amit mondok mert nem akarlak kórházba vinni.”
Bólintott egyet és elkezdük kezelni annak rendje és módja szerint.
Ja és elnézést kérek,de nem elmlítettem, hogy erre egy nyavalyás szem gyógyszer sincs mint az összes
többi vírusra. Mondjuk pont nem hianyzik csak megemlítettem.
Szóval kezeltük itthon és kezelte Rita a géppel. Állítása szerint az volt a legjobb bár akkor nem úgy tűnt.
5 nap alatt teljesen visszahúzódtak a csomók és sokkal energikusabb lett. Bár még itt is hamar fáradt. A
klinikai ismerősök mind azt mondtàk, hogy örüljek, hogy itthon van. És én örülök. És boldog vagyok, és
hálás, és sikeres, és nyugodt.
Amíg csak itt vagyok és lélegzem addig folyamatosan tanulok és képzem magam, hogy minél több
anyukának, apukának és gyereknek tudjak segíteni, hogy nyugodtan, hálásan és sikeresen tudják átvészelni
vagy megelőzni a betegségeket.
Hálás vagyok a doTERRA létrehozóinak, hogy nem adták fel és hittek magukban amikor senki nem hitt
bennük. Hiszen hatalmas dolgok csak így születnek. Minden tanít valamire csak nyisd ki a szíved és
hallgasd mit mond. A külvilág felé pedig ilyenkor zárd be a füled.
#mononukleosis #copaiba #tömjén #onguard #feketebors #SOCterápia
Boruzsné Mile Anikó
2025 június
VÉRNYOMÁS CSÖKKENTÉS
A kedvenc keverékem, amit kb. két hónapja használok, egy vérnyomáscsökkentő keverék. Ez
Wolfgang Köbel egyik előadásában szerepel, jelenleg is elérhető a Youtube csatornáján, de
végig kell böngészni hozzá a teljes anyagot, hogy megtaláld a receptet. A keverék a
következő:
• 12 csepp szalmagyopár (Helichrysum),
• 12 csepp ylang ylang,
• 8 csepp cassia,
• 8 csepp tömjén,
• 8 csepp majoránna.
Ezt keverem össze egy 10 ml-es roll-ban felöntve frakcionált kókuszolajjal, és naponta 2-3 alkalommal
kenem pulzuspontokra (csuklóra leginkább, néha halántékra vagy nyakra). Korábban volt gondom a
vérnyomásommal, de mivel rendes hipochonder vagyok, természetesen nem mérem, mert attól
eleve 20-at felmegy, így az érzésre hagyatkoztam. Az biztos, hogy mióta használom a keveréket
sokkal jobb a napi közérzetem, semmi lüktető érzés a fülben, és minden egyéb, ami előtte volt. Egy
ilyen roll egyébként 3-4 hétre elég, és parfümnek se rossz, olyan fahéj illatom van tőle (a cassiának
köszönhető), mint egy kürtőskalácsos bódénak!
Tóth Ibolya
NYÁKTÖMLŐ GYULLADÁS
Amit mindenkinek el szoktam mesélni a doTERRA olajokkal való találkozásomról, az a 2022-es
Nagy Nyáktömlő Gyulladás esete.
Elképesztő fájdalmat éreztem, ami a csípőmből indult ki, de átsugárzott az alhasamba is, annyira, hogy a
délutánt már csak fekve tudtam tölteni.
Mivel a termékismeretem még elég kezdetleges volt, a tömjént vetettem be, mert azt már tudtam, hogy ha
valami, akkor ez biztosan használ.
Szerencsére két-három nap alatt sikerült orvoshoz is eljutni, a nyáktömlő gyulladást ő állapította meg, írt fel
Apranaxot is, de azt már ki se váltottam. A tömjént kentem naponta többször a fájdalmas területre, és kb.
egy hét alatt tökéletesen rendbejöttem, elmúlt a gyulladás. (Az orvos egyébként ismerte a doTERRÁT, és
nem mondta, hogy ennyi erővel kamillázhatnék is, úgyhogy ez is megerősített, hogy a megfelelő szert
használom )
Tóth Ibolya
BASALIOMA
Nem saját tapasztalatom, de én voltam az értelmi szerző: anyukámnál 2021 körül basaliomát állapítottak
meg, ami egy rosszindulatú bőrdaganat-féle, de nem okoz áttétet.
Viszont elkezdődött egy végeláthatatlannak tűnő műtétsorozat, először a szemhéjáról metszettek ki egy
daganatot, pár hónap múlva megjelent az arcán, aztán a fülcimpán…
Ekkor kezdte el napi szinten használni a tömjén és levendula keveréket, két-két cseppet cseppentett egy kis
tálkába, elkeverte egy kevés hordozóolajjal (jojoba, mandula, kókusz, mikor mit sikerült venni), és ezzel
kente át az arcát.
És innentől több műtétre már nem volt szükség, nem jött elő a daganat sehol.
Tóth Ibolya